Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szerelmes idézetek

 "Szerelmes lenni valakibe, aki még azt sem tudja, hogy létezel, nem a legrosszabb dolog a világon. Ami azt illeti, épp ellenkezőleg. Olyan, mint amikor az ember bead egy dolgozatot, ami tutira egyes, de egy ideig még nem javítják ki - az a fajta nyugalom, amikor még nem utasítottak vissza, de tudod, hogy hamarosan be fog következni."

(Tonya Hurley)

"Csupán egy századmásodpercig habozik. Előrébb hajol és rátapasztja a száját a számra. Kikapcsolódik az egész világ, eltűnik a hold, az eső, az ég, felszívódnak az utcák is a semmiben. Csak ketten létezünk a sötétségben, élve, létezve, elevenen."
(Lauren Oliver)

"Elképzelem, milyen érzés lehet, ha olyasvalaki érint meg, aki annyira szeret, hogy nem bírja nézni, hogy elaludtál. Hozzád ér, te pedig arra ébredsz, hogy keze a szíveden van."
(Jodi Lynn Picoult)

"Szeretünk szerelmesek lenni, nem csupán azért, mert ilyenkor könnyebb boldognak érezni magunkat, hanem azért is, mert boldogtalannak lenni is nehezebb."
(Norman Doidge)

"Szerelmes volt. Szerelmében feloldódott, mert szeretett, nem pedig szeretetet keresett. Én is. Mert nem szeretetet kerestem - szerettem. Ezt kaptam tőle ajándékba. A lénye úgy fürdött a létben, mint más a tengervízben; ahogy másra a nap zuhog, úgy állt a szerelemben."
(Gyurkovics Tibor)

"Nagyon hűséges tudok lenni. Én mindig várnálak, és keresném a kedved. Megvédenélek, ha valaki bántani akarna. Őriznélek, amikor alszol. Mert bármilyen is legyél, biztos lehetsz abban, hogy számomra a legkülönb vagy."
(Louis de Saint-Marché)

"Ma sokkal csöndesebben szeretem, de ugyanúgy képtelen vagyok másra gondolni."
(Paulo Coelho)

"Tudom már, te vagy a szerelmem, a véremből jössz, arra vársz, hogy karomba szorítsalak, hogy egyek legyünk... Rólad álmodtam. Bennem voltál, s én adtam a véremet, az izmaimat, a csontjaimat. Nem fájt. Oly szelíden vetted magadhoz a szívem, hogy gyönyörűség volt megosztanom magam. Azt kerestem, hogy mi bennem a legjobb, mi a legszebb, hogy azt is neked adhassam."
(Emile Zola)

"Szeretlek, mert az egész mindenség összefogott, hogy elérjek hozzád."
(Paulo Coelho)

"A szerelem túl van minden okoskodáson - felül áll minden értelmen. A szerelem fenn lakozik valahol a hegyormokon, magasan az értelem lapályai fölött. A lét önmaga fölé emelkedik a szerelemben, olyan magaslatokra, ahová csak ritkán jut el az ember. Az emberi szervezet a szerelemben jut el legfőbb céljának megvalósulásához, és ezért a szerelemmel nem szabad vitába bocsátkozni, hanem úgy kell elfogadni, mint az élet legnagyobb ajándékát."
(Jack London)

"Amíg nem porlad szét a szirt, s zúgnak a tengerek: szeretlek én, míg életem homokja elpereg."
(Robert Burns)

"A veszedelmes csók ott kezdődik, ha a szájban rejtőző nyelvek is beleavatkoznának az ajkak dolgába."
(Krúdy Gyula)

"A biciklizés egészen olyan, mint a szerelem: elsősorban önbizalom dolga. Hidd, hogy meg tudod tenni, s máris tudod és megteszed. Kételkedj, s a világ minden kincséért sem vagy képes rá."
(H. G. Wells)

"Szépség az, amikor egy nő szemébe nézel, és látod, ami a szívében van."
(Nate Dircks)

"Két jégkocka voltunk, de a napsütésben elolvadtunk, és most egy és ugyanaz a víztócsa vagyunk."
(Paulo Coelho)

"A szerelem olyan, mint a szél: az ember sohasem tudja, hogy honnan támad rá."
(Honoré de Balzac)

"A nők haláluk napjáig nem titkolhatják egykori szerelmeiket. Benne maradnak azok a mozdulatokban, a szokásokban, a kifejezésekben."
(Krúdy Gyula)

"E csókkal mind a ketten úgy tele voltunk, hogy utána minden beszélgetésünk tökéletlen, süket és félszeg lett volna... Hol van a szavak színe, selyme, tüze, zenéje, amely utolérhetné e hangulat némaságát?"
(Zilahy Lajos)

"Amióta te vagy nekem, én annyira megváltoztam, hogy szinte nem is igaz semmi sem, ami addig volt, amíg te nem voltál."
(Szilvási Lajos)

"A nőnek elég egy férfit jól ismernie, az összeset megérti. A férfi viszont hiába ismer minden nőt, egyet sem ért meg."
(Helen Rowland)

"A szívnek nem parancsolhatunk, hanem inkább az parancsol minekünk. A szív fölött nem lehet úgy uralkodni, mint az ész fölött."
(Armand Silvestre)

"Annyira szeretlek, hogy még a gondolat is fáj. Kérlek higgy nekem. Te vagy számomra a fény, a véget nem érő nyár."
(James Patterson)

"A szívem már attól megdobbant, hogy kimondta a nevemet."
(Christopher Moore)

"Szeretnélek kibontani, s vigyázva összerakni újra, aztán, ha van, lelkedbe bújva álmodni, mint még sohasem."
(Szabó Lőrinc)

"Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek. Kérdem magamtól: "Álom ez?" Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva tarthatnám keblemen. Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem."
(Rabindranath Tagore)

"Az érzéki szerelem el akarja hitetni velünk az égi szerelmet; egymaga hiába próbálná, de mert öntudatlanul ott él benne az égi szerelem része, sikerül neki."
(Franz Kafka)

"Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod."
(Márai Sándor)

"Egymáshoz se érünk, és mégis olyan mintha összesimulnánk."
(Amin Maalouf)

"Szerelem és élvezet ikertestvérek, avagy egymásból születnek."
(William Hazlitt)

"Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd."
(Gabriel Garcia Márquez)

"Házasodjunk össze! És gyereket is akarok. És veled akarok megöregedni. Veszekedni. Elviselni egymást. Szeretni. Ott akarok lenni melletted, ha gyötörnek éjszaka az emlékeid és szükséged van rám. És felébredni reggel az emlékeimmel, és olyasvalakivel megosztani, aki nem fordul el tőlem azért, mert azt hiszi, hogy az élet csupa napsütés. Olyan társ kell, aki nem fél, hogy a végsőkig próbára tegyen."
(Sara Chance)

"Az éjszakák védtelenül hagyják a szívet a szenvedélyes szerelemmel szemben."
(Étienne Rey)

"Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom."
(William Shakespeare)

"Ha szeretni akarsz valakit, szeresd itt és most. Szeresd! Mert senki nem tudja, mi történik a következő pillanatban."
(Tara Brand)

"Az őrület határáig szerettem. Ezt hívják elmebajnak. Ezt, ami nekem az egyetlen érezhető módja szeretni."
(Francoise Sagan)

"A nőket a szerelem nemcsak érdekessé teszi, hanem meg is szépíti. A nő akkor szép igazán, ha boldog, és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik."
(Rippl-Rónai József)

"Nem a szerelem mozgatja a világot. De érte érdemes élni."
(Franklin Pierce Jones)

"A világ teljesen üres, ha nincs benne szerelem, ha nincs, aki a nevedet kiáltsa, ha nincs, aki hazahívjon."
(Stephen King)

"A szerelem a természet szövete, amelyre a képzelődés hímez."
(Voltaire)

"Az embernek magának kell a párját megteremteni, és nem úgy, hogy a párját erőszakolja önmagához, hanem hogy önmagát alakítja önfeláldozással a párjához. Ez a kölcsönös önfeláldozás: a szerelem."
(Nagy Endre)

"A szenvedélyes szerelem véletlen szerencsétlenség, de ez a szerencsétlenség csak a kiválasztottakat éri."
(Stendhal)

"A szeretet a hűség csontvelője, a jámborság ütőere, a lelkierő izma, úgyszólván, maga az élet."
(Charles Spurgeon)

"A szeretet nem adó, nem követelés, mely mögött ott áll a végrehajtó. A szeretet úgy árad, mint a napfény: csöndesen és állandóan - egyedül a maga csodatévő hevétől."
(Hekler Antal)

"A férfi és a nő két ládika, amelyek az egymást nyitó kulcsokat rejtik."
(Isak Dinesen)

"Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned. Először mintha egy idegen országba érkeznék, aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel. Megértem, milyen neked, egy másik Én-nek lenni, sőt egy kissé én is Te leszek. Már látom, mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid mintha az enyémek lennének. Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat - és megismerem a múltadat, a sorsodat, örömeidet és rögeszméidet. Ráhangolódok gondolataid hullámhosszára, s veszem szíved kódolt adásait. Ha a szíved gyorsabban ver, azén szívem is hevesebben fog dobogni. És ha valamitől félsz, én is szorongani kezdek, és lehet, hogy megértjük, mitől félünk mindketten. De mindez csak akkor történhet meg, ha beléd bújok."
(Müller Péter)

"A szerelem széppé teszi azt, amink van, visszaadja, amit elvesztettünk, sőt azzal is megajándékoz, ami eddig nem volt a miénk."
(Nicolas Chamfort)

"A szerelem olyan, mint a fertőző betegség: minél inkább óvakodnak tőle, annál könnyebben elér."
(Alain Chamfort)

"A sündisznóknak is, amelyek az egész világ ellen tüskéiket szögezik, van egy-egy sima oldaluk, amelyet egymás számára tartogatnak. A kiegyenlítődésnek, az egymáshoz illeszkedésnek ez a csudája: ez a szerelem."
(Nagy Endre)

"A szerelmet túlértékelik. Biokémiai szempontból lényegében ugyanaz, mint amikor rengeteg csokoládét eszünk."
(Al Pacino)

"A szerelem a felfokozottság állapota, következésképp kitágítja az időt: a percekből évszázadok lesznek."
(Octavio Paz)

"Tudom már, te vagy a szerelmem, a véremből jössz, arra vársz, hogy karomba szorítsalak, hogy egyek legyünk... Rólad álmodtam. Bennem voltál, s én adtam a véremet, az izmaimat, a csontjaimat. Nem fájt. Oly szelíden vetted magadhoz a szívem, hogy gyönyörűség volt megosztanom magam. Azt kerestem, hogy mi bennem a legjobb, mi a legszebb, hogy azt is neked adhassam."
(Emile Zola)

"Nehéz dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is, hogyha szeretsz. A legnehezebb, ha hiába szeretsz."
(Anakreón)

"A szerelem megsemmisíti az észt. Az agy és a szív olyan, mint a homokóra két edénye: amikor az egyik megtelik, a másik kiürül."
(Jules Renard)

"A szerelem fölöttébb hasonlít a kínvallatáshoz vagy a sebészi műtéthez... Még ha nagyon szerelmes volna is egymásba a két szerető, és csordultig tele volnának a kölcsönös vágyakkal, egyikük mindig nyugodtabb marad, vagy kevésbé lesz megszállottja a szenvedélynek a másiknál. Amaz a sebész, vagy a hóhér; emez a beteg vagy az áldozat."
(Charles Baudelaire)

"A szerelem tavaszi növény, mely mindent behint a reménység illatával, még a romokat is, melyekre felkapaszkodik."
(Gustave Flaubert)

"Hogy mi a szerelem? Kérdezd az élőtől, mi az, hogy élet; a hívőtől, mi az, hogy Isten." 
(Percy Bysshe Shelley)

"A szerelem igazolja azokat a tetteket, amelyeket az emberek képtelenek megérteni - hacsak nem élik át ugyanazt a szerelmet."
(Paulo Coelho)

"Szerettem őt, ezért menni hagytam a maga útján. A vérnél ősibb kötéssel tartozik hozzám, de még néhány fordulót meg kell tennie a nagy spirál körtáncban, hogy szorosan együtt haladhassunk."
(Szepes Mária)

"A szeretet csodát művel minden nap: elgyengíti az erőst és erőssé teszi a gyengét; bolondot csinál a bölcsből és bölcset a bolondból; kegyeli a szenvedélyt; és feledi az értelmet - egyszóval mindent a feje tetejére állít."
(Marguerite de Valois)

"A szívünk részeg a szépségtől, amit a szemünk sosem láthat."
(George W. Russell)

"Az életben nincs más szépség, csak a szenvedélyek, a szenvedélyek pedig értelmetlenek. A legszebb és legesztelenebb valamennyi között a szerelem."
(Anatole France)

"A szerelem regényes szó, a legesleghosszabb valamennyi között. Tartalmazza a testi, lelki, érzelmi vágyakat, továbbá a kifejezhetetlent, a senki-mással-sosem-átélhetőt, valamint nem többet, csak a teljes Világot."
(Vavyan Fable)

"Szeretnek, mert szeretnek. Nincs szükség okra a szerelemhez."
(Paulo Coelho)

"A szerelem csak egy ócska trükk, amit a természet játszik velünk, hogy fennmaradjon a fajunk."
(Somerset Maugham)

"A szerelem tűz, de sosem tudhatod, hogy felmelegíti a szívedet, vagy porig égeti a házadat."
(Jerome Cummings)

"Egyetlen érzés mindent elhomályosít. Egyetlen hang mindent elsüketít. Egyetlen szó mindent eltakar. Mégis: érzésen, halláson, beszéden át vezet az út."
(Weöres Sándor)

"Ki tud törvényt alkotni a szerelemről? A szerelem tökéletesebb törvénye önmagának."
(Anicius Boethius)

"Van egy szó, ami az élet minden nehézségétől és fájdalmától megszabadít. Ez a szó a szerelem."
(Szophoklész)

"Ha a mérleg egyik serpenyőjébe a szerelmet, a másikba az egész mindenséget tennénk, a szerelem úgy lenyomná a világot, mint ahogy a vihar elsöpri a szalmaszálat."
(Eötvös József)

"Az első gondolatom mindig te vagy - és ez mindig is így volt. Előfordul, hogy csak fekszem és nézlek, ahogy a hajad szétterül a párnádon, egyik karod takarja az arcodat, a mellkasod pedig finoman emelkedik és süllyed. Időnként, amikor láthatóan éppen álmodsz valamit, közelebb húzódom hozzád, azt remélve, hogy így talán én is be tudok lépni az álmodba. Mindig is valahogy ezt éreztem veled kapcsolatban."
(Nicholas Sparks)

"A szerelem olyan, mint a létra. Minél magasabban szállunk fel rajta, annál szédítőbb."
(Daudet Alfonz)

"A szerelem az a parányi édesség, amit az ég csöppent az élet serlegébe, hogy annak keserű italát elviselhetővé tegye."
(John Rochester)

"Egyetlen érzés mindent elhomályosít. Egyetlen hang mindent elsüketít. Egyetlen szó mindent eltakar. Mégis: érzésen, halláson, beszéden át vezet az út."
(Weöres Sándor)

"A szerelem vad erő. Ha meg akarjuk zabolázni, elpusztít. Ha börtönbe akarjuk zárni, a rabszolgájává tesz. Ha meg akarjuk érteni, cserbenhagy és összezavar."
(Paulo Coelho)

"Minden imára, amit mondtam, te vagy a válasz. Egy dal, egy álom, egy suttogás."
(Nicholas Sparks)

"Terhedre én soha nem leszek. Ha csak az árnyékodat látom is, boldog vagyok. Ha a ruhád a szegen függ, én titkon megsimítom. Ha a poharadban víz marad, én iszom meg. S az a víz nekem édes, mint a pogány istenek nektárja."
(Gárdonyi Géza)

"Kedvesem, előttünk az egész élet - sőt még több is. Halhatatlanná tettél engem. Te és én ezer évig fogunk élni, és mindenre lesz időnk."
(Wilbur Smith)

"Mert hol te vagy, ott a világ maga."
(William Shakespeare)

"Ha egymás mellett töltenénk az életet, arra kérnélek, fogadd el, ha tudod: én nem akarok megszállottan küzdeni az idő múlása ellen. Nem becsvágyam, hogy hetvenévesen is ránctalan legyek. Azt kérném tőled: ha szeretsz, engedd nekem, hogy méltósággal járhassam végig az életem."
(Vavyan Fable)

"Szerelem: simogatássá civilizált karmolás; a velejéig romlott vágy szeplőtelen bőre."
(Soproni István)

"Ilyen a szerelem: mindenre, a végletekre is képes! Hőst csinálhat egy féregből... és aljasságba kergetheti a legtisztességesebb embert is."
(Agatha Christie)

"A szerelmet vagy érezzük, vagy nem, és nincs az az erő, ami ki tudná kényszeríteni. Színlelhetjük, hogy szeretünk. Megszokhatjuk a másikat. Egész életünket leélhetjük valakivel kölcsönös megértésben, barátságban, cinkosságban, családot alapíthatunk, szeretkezhetünk minden éjjel, (...) és mégis úgy érezzük, hogy van valami szánalmas üresség az egészben: valami fontos hiányzik."
(Paulo Coelho)

emo6.jpg